2009. március 26., csütörtök

Munkaebéd


Az előző bejegyzésen felbátorodva rájöttem, hogy dehiszen miért is ne főzhetnék saját magamnak is ebédet? Így aztán körülnéztem, hogy mi lelhető fel itthon, és ebből alakult a VALÓBAN tíz perc alatt elkészülő nevesincs étel.
Wokban felforrósítottam egy kevés mogyoróolajat, és rádobtam a csíkokra szelt filézett csirkemellet. Aztán káposztacsíkokat és pritamin paprikát hajigáltam a wokba, valamint az előzőleg beáztatott júdásfüle gombát, és ezekkel tovább pirítottam a csirkét még négy gerezd felszeletelt fokhagymával együtt. Rogan Josh curry pasztát kevertem hozzá (ez készen kapható, a Patakis cég kiváló terméke) és némi szójaszószt, majd a legvégén hosszú csíkokra vágott póréhagymával és durvára tört mogyoróval szórtam meg. Végül letelepedtem a dolgozóasztalomhoz, és mielőtt befaltam, elkattintottam ezt a mesterkélt képet:). (Ha az "illetékesek" is olvassák, ne féljenek: nem ettem le a képemet! :))

Csuppa-csupppa joghurt


Olyan rossz, hogy általában csak vacsorára főzök (végtére is kinek főzzek ebédet, ha senki sincs itthon??), így megfelelő fény híján csak ilyen unalmas fotókat tudok készíteni.... Na talán majd nyáron, amikor még este nyolckor is világos van! :)
Az esti vacsora a joghurt jegyében telt. Nálam nagyon fontos szempont, hogy a hétköznapokon pikk-pakk elkészüljön egy étel. Szerintem aki összeszedett, ezt a kaját simán össze tudja dobni fél óra alatt, én tegnap eléggé szét voltam esve, így beletelt másfél órába is.

Két filézett csirkemellet vékonyra szeleteltem, és a joghurtos pácba mártogattam. (Legjobb, ha a sütés előtt fél nappal már érlelődik a csibe a pácban, de frissen elkészítve is ízes.) A pácot két doboz joghurtból, az Anna által hozott csodafinom orosz fűszerkeverékből, curryporból, chiliszószból és jó sok fokhagymából készítettem. A titkos orosz fűszerkeverék összetétele ismeretlen számomra, szagolgatás és kóstolgatás után analizálgatva szerintem római kömény és kömény képezheti a mix alapját, de érzek benne kakukkfüvet és durvára őrölt borsot, pici chilit.. és ki tudja még micsodát.
Grillező serpenyőben aztán pár perc alatt megsütöttem a húsokat.
A szépséges színes körethez külön-külön megpároltam zöldségpárolóban a brokkolit illetve a vastagra karikázott répát, a céklát pedig sós vízben félpuhára főztem és rósejbni-méretű hasábokra vágtam. Mindegyik zöldséget csak épphogy, kicsit már puhára, de még roppanósra főztem, és hidegen tálaltam a hús mellé fokhagymás-zöldhagymás joghurtöntettel.

2009. március 15., vasárnap

Amerikai ebéd



Én eddig mindig azt hittem, hogy utálom a hamburgert. Pedig nem csak a Mekiben ettem, hanem Amerikában is, igazi autentikus amerikai hamburgert, igazi autentikus étteremben. Mégis, az nekem unalmas volt.
De ma az én Drágám, a Bori szülinapja alkalmából valami elképesztő Hamburgert alkotott. Népes családi eseményről lévén szó, két kiló darálthúsból készítette, melyből fél kiló sertéshús volt, a többi borjú. Kőmozsárban megőrölt egy kis köményt, római köményt, koriandert és egy kevés csillagánizst, tett bele egy kis reszelt gyömbért, nem kevés nagyon apróra vágott hagymát és valamivel kevesebb fokhagymát, két egész tojást, meg persze sót és borsot, és alaposan összegyúrta. Pogácsákat formázott a masszából, nem túl laposakat, hanem inkább ducibb korongokat, hogy szaftos maradjon, ne száradjon ki sütés közben. És lőn: nagyon szaftosra sikeredett.
Készen kapható hamburgerbucikat használtunk, melyeknek kettévágva megpirítottuk a belső oldalát. Ebbe aztán a feltálalt finomságok közül mindenki azt tett bele, ami csak szem-szájnak ingere: volt az asztalon szeletelt uborka, salátalevél, paradicsom, karikázott hagyma, Cheddar sajt, kapros uborka, szeletelt avokádó, vajon párolt gomba, pirított bacon, majonéz, mézes mustár, majonézes mustár, ketchup.
Emellé természetesen igazi amerikai saláta dukál. A coleslaw salátáról nekem már mindig a Péter fog eszembe jutni: ő mutatta meg nekem Tucsonban, és azóta is nagyon szeretem. Nemcsak az elkészítés egyszerűsége miatt, hanem mert nagyon finom. A káposztát és a lilahagymát legyalultam, a sárgarápát lereszeltem, megsóztam-borsoztam, majd elkészítettem az öntetet. Majonézbe kevés mustárt, pici mézet és tejfölt kevertem. Én nem szeretem, ha túl "vastag" a majonéz, ezért egy kis csemegeuborka-lével fel szoktam engedni a mártást, aztán hozzákevertem a salátához, feldobtam egy kis petrezselyemmel, és kész is.

2009. március 11., szerda

Gombás-cukkinis lecsó tepsis krumplival

Jó, jó, tudom, hogy nincs nyár, és ilyenkor még a lecsó sem az igazi, de van az úgy, hogy az ember egyszercsak már nem bírja tovább lecsó nélkül! Na jó, ez a gombás cucc az én eredeti értelmezésem szerint nem A Lecsó. Azt majd nyáron, szokásosan ipari mennyiségben. Most csak ez csak egy kis tavaszi ízelítő. Sőt, azt sem tudom, hogy milyen ez az összeállítás, gombával meg cukkinivel, mert így együtt még nem kóstoltam, de ezek voltak itthon, és gondoltam, ebből rossz nem lehet. És még csak most fő, míg ezeket a sorokat írom, ezért nincs még fotó sem.
Kevés olajon megpároltam egy maréknyi összevágott hagymát egy darab szintén felaprított kápia paprikával. Amikor már kellően üveges lett (nem a szemem), akkor beledobtam kb negyed kiló felszeletelt gombát. Megsóztam, megborsoztam, s a gomba kieresztett levén pároltam tovább a lecsót kb fél kilónyi feldarabolt zöldpaprikával és még két darab kápia paprikával. Hozzádobtam még három darab nagyon zsenge cukkinit felkockázva, ekkor megszórtam az egészet pirospaprikával, és hagytam, hadd fődögéljen mindez együtt, amíg én meghámozok pár szem paradicsomot. Aztán azt is feldaraboltam, és beleöntöttem a lecsóba. A rendes lecsóba nem szoktam, de ebbe most tettem három gerezd összenyomott fokhagymát is. Szép lassan addig pároltam az egészet, míg minden megfőtt és egy kellemesen sűrűm homogén mártás vette körül a zöldségeket.
A tepsis krumpli pedig végképp nagyon egyszerű. Szép vékonyra (kb 3 mm) felszeleteltem kb háromnegyed kilónyi (természetesen meghámozott) krumplit, beleszórtam egy tepsibe, megsóztam, és egy kevés olajat öntöttem rá. Jól összeforgattam az egészet, hogy nagyjából bevonja az olaj a szeleteket, és egy egészen kicsike vizet aláöntve 180 fokon addig sütöttem, míg szépen megpirult. A végén aztán megszórtam aprított petrezselyemmel.
Na, ha marad, akkor holnap lefotózom.
(nem maradt.)

2009. március 5., csütörtök

Csirkemell Sztroganoff módra


Három egész csirkemellet kértem a boltban a pultosnőtől, de amikor megláttam, hogy mekkorák, az egyiket visszatetettem vele. De még ez a kettő is túlzás volt: én még ekkora csirkemellet életemben nem láttam! Kérdeztem is, hogy biztosan csirke-e, nem tyúk, de váltig állította, hogy csirke biz' ez, csak tanyasi! Hazavittem hát a két túzokot, kifiléztem, és kíváncsiságból lemértem: a lebőrözött, kicsontozott színhús egy kiló nyolcvanöt dekát nyomott! Te jó ég, mekkora lehetett az az állat, amelyiknek csak a melle hatvan deka! Ez már szinte az enyémnél is nagyobb! Féltem volna élőben találkozni vele.
Anna könyvét, az Orosz kulinária című nagyon jó és kultúrtörténeti szempontból is érdekes kötetet használtam főzés során, azaz kisebb változtatásokkal ebből főztem az ételt. Az első fontos különbség, hogy nem bélszínből készítettem, hanem a fent említett csirkemellből, amiről evés közben kiderült, hogy igaza volt a boltosnőnek, valóban csirke volt ez a javából, omlós, zsenge, vajpuha husika.
Vékony csíkokra vágtam a húst, majd egy kevés olajat forrósítottam egy serpenyőben. Lisztbe forgattam a darabokat, és a forró olajban kis adagonként ropogósra sütöttem. Amikor mind kisült (a tetemes mennyiségű húst tekintve ez nem kis ideig tartott), ugyanabban a serpenyőben egy nagy, nagyon finomra vágott vöröshagymát pároltam, majd beleszórtam négy fej vékonyra szeletelt gombát. Megsóztam és megborsoztam, aztán amikor a gomba is megpuhult, visszatettem a csirkedarabokat a serpenyőbe, a ragut felöntöttem tejszínnel és egy kis tejföllel, mustárral savanyítottam kicsit, majd egy fél marék petrezselymet beleszórva még pár másodpercig kevergettem. Vékony hasábokra vágott csemegeuborkával illik tálalni.
Korábban nem így készítettem ezt az ételt, de így a tuti! Néha érdemes nemcsak saját kútfőből főzni, mert esetleg úgy meg is lehet tanulni főzni:). Ez a lisztbeforgatásos módszer nagyon jó! Egyrészt kissé még mindig ropogós marad a hús a mártásba kerülve is, de igazán az a nagyszerű benne, hogy pont a kellő állagúra sűrűsödik tőle a szósz.
És hogy hihető legyen a csirkemellek irreális mérete, elárulom, hogy két napja ezt eszi az egész család ebédre, vacsorára!
Szerintem tuti, hogy ezek ufó csirkék voltak.

2009. március 3., kedd

Hibrid jószág: Narancsos kacsaragu zöldborsóval


Első hallásra bizarrnak tűnhet ez a kombó, pedig a végeredmény meglepően nagyon finom lett. Természetesen a véletlen műve.
Úgy jártam, hogy vasárnap este túlságosan belemelegedtem az új műtermem berendezésébe, és mire öt órakor felocsúdtam, hogy kéne valami vacsorát rittyenteni, már minden bezárt, és én itt álltam alapanyagok nélkül. Elkezdtem lázasan nyitogatni a mélyhűtőt, de gyakorlatilag teljesen lenulláztuk, csak két kis árva kacsacombra és elenyésző mennyiségű ilyen-olyan maradék zöldségre bukkantam. Eredetileg egész más volt a koncepcióm, mint ami végül kisült belőle, ezért mit volt mit tenni, nagy bátran betettem a combokat lefedve a sütőbe (teljesen egyszerűen csak megsózva-borsozva a beirdalt bőrét) két nagy fej félbevágott fokhagymával és beterítve egy szép nagy (hámozott) felkarikázott naranccsal. Két óráig így sütöttem, majd amikor belekukkantottam a tepsibe, ismét szembesültem a kacsa igen kellemetlen tulajdonságával: mire az a rengeteg zsír kisül belőle, az egyébként is parányi combocskák egyharmadukra zsugorodtak. Ekkor beláttam, hogy ez kábé egy ember vacsorája lehetne csak, hogyan lakhatna ebből jól egy öttagú család?? Így aztán gyors koncepcióváltás következett. A mélyhűtő tartalmának immár végleges kiürítése során a következő értékes, ámde kissé eklektikus nyersanyagokra bukkantam: kb két marék zöld színű zöldbab, fél kilónyi zöldborsó (ó, ez már szinte tekintélyes mennyiség!), és szintén fél kilónyi vegyes erdei gomba.
Új alapokra helyezve a vacsorát, gyorsan kivettem a combokat a tepsiből és kifiléztem őket. Eközben gőzön megpároltam a zöldborsót. Egy serpenyőbe téve a maradék zsírt is kisütögettem a húsból, majd leöntöttem alóla az összes zsírt. A serpenyőbe beletettem az immár szétfőtt narancsdarabokat is, ez nagyon kellemes mártásalapnak bizonyult, majd egy kis konyakkal és kevés szójaszósszal nyakonöntve még szép lassan rotyogtattam az immár kacsaragugént kezelt húst. A félbevágott fokhagymák a tepsiben krémes állagúra sültek, a héjából kinyomva hozzákevertem a raguhoz a zöldborsóval együtt, és még egy pici paradicsompürével és kevés vízzel egy utolsót rottyintottam rajta.
Közben az egyéb leleteket elkészítettem köretnek. A zöldbabot szintén megfőztem a zöldségpárolóban, majd egy kevés húsos kolozsvári szalonnát felkockázva, a zsírját kisütve egy gerezd összenyomott fokhagymát pirítottam benne gyorsan, majd azt a kevés zsírt leöntve hozzákevertem a fokhagymás pörcöket a zöldbabhoz. Ezt nem én találtam ki, kedvenc helyi éttermünk étlapján szerepel a köretek között.
És végül megcsináltam a gombaragut is:
Vajon megpároltam lassú tűzön egy kis fej nagyon apróra vágott hagymát és kápia paprikát három gerezd zúzott fokhagymával, majd rádobtam a gombát, amit megsóztam és megborsoztam, és csak a saját levében pároltam petrezselyemmel és apróra vágott rozmaring levélkékkel.
A gyerekeknek ezen felül még rusztikusra vágott krumplikarikákat is sütöttem mellé, így mégiscsak kiadós vacsora kerekedett a sokféle apróságból. Sőt, bár furának tűnhet mindez, de mégis harmonikus lett az összhatás.